Olyan szép lenne, ha minden bölcsis a kislétszámú bölcsiben elkerülhetné a betegséget! Ha reggel egészségesen érkeznének, délután még egészségesebben és vidámabban távoznának. Sajnos… ez nem így működik. A bölcsisek ugyan a napjuk nagyrészét a bölcsiben töltik, de délután bizony mindenki megy a szüleivel erre-arra, bevásárolnak, barátnőznek, kávéznak, játszóházba mennek… vagy csak egyszerűen haza mennek. A szülővel, nagyobb tesóval, kisebb tesóval, akik szintén vmelyik intézményből, munkahelyről jönnek otthon találkoznak... így aztán rengeteg találkozási pontja lehet a bölcsisek és szüleik életét megnehezítő vírusokkal…

Sajnos, ez a normális, ami persze egyáltalán nem kellemes. Nincs anya a Földön, aki ne borulna ki attól, hogy a gyerek beszoktatása után ő maga képtelen beszokni a munkahelyére, hiszen folyamatosan a körzeti doktornál ülnek. A tapasztalatok szerint ez az egész úgy előzhető meg, ha a kicsinek már van nagy testvére, aki idejekorán hazahozta a bacikat és vírusokat az oviból, iskolából, így a kicsi már apró babaként kiváló immunvédelemre tesz szert. Amíg egy gyerek van, legföljebb annyit tehetünk, hogy már az első években sem zárkózunk a négy fal közé, játszótérre, játszóházba, játszócsoportba járunk, ahol egymás kezéből veszik ki a jól összenyálazott játékokat a porontyok.

Mit tehetünk mi, a bölcsi?

Mit tehet a szülő?