AprobabaHova tegyem a picit?
Kiben bízzak meg?

Bölcsődét nem nehéz manapság találni. De olyat már nehezebb, ahol olyan programokat kínálnak a piciknek, amik korosztályuknak, érettségüknek, egyéni fejlettségi szintjük figyelembe vételével megfelelnek a kor és a szülők igényeinek. Bizony a követelmény sok, a gyerekek pedig játszani szeretnének, így a kettőt ötvözve kell a napi programot kialakítani.
A Kölyökcentrumban működő Tappancs és Nook angol-magyar nyelvű Családi bölcsiben színes programokkal várják a kicsiket.

A gyerkőcöknek 1,5-2 éves koruk körül (sokszor a szülők munkába visszatérése miatt akár fél-1 éves kortól is van lehetőség a bölcsibe járni) társaságra van szükségük, barátokra, gyermeki „viták”ra és ezt az igényüket a felnőttek már nem tudják kellőképpen kielégíteni.

A gyerekek új kalandokat, újabb izgalmakat akarnak ebben a felgyorsult világban, egyszerűen a közeli játszótér már nem elég, rohamosan okosodnak, és új ingerekre vágynak. Kell egy biztonságot nyújtó hely, ahol találnak maguknak egy időre állandó játszópajtásokat, később barátokat, és mindehhez megfelelő szakmai tudással rendelkező gondozókat, pedagógusokat, minőségi, jó játékokat.

A Kölyökcentrum családi bölcsijében minden napra jut 1-1 foglalkozás a tornától a zenéig, kreatív foglalkozástól az angolóráig, az ÉSZ-kuckóban az egyénre szabott fejlesztő játékokon keresztül a csoportos fejlesztésig. A 3 éves kor alatti gyerekeknek nincs szüksége sok és hosszú kötött programra, így a legfontosabb mindig a játékosság, az életkoruknak megfelelő figyelem fenntartó, izgalmas játék. Nekik még nagyon fontos a szabad játék, illetve a friss levegőn való tartózkodás: homokozás, kismotorozás, futkározás, a kisházban való szerepjáték.

A kötött, és irányított foglalkozások türelemre, figyelemre, és fegyelemre nevelik a gyerekeket, míg a szabad játék a játék, az együtt játszás örömét adja. 

Az alvás is sarkalatos pont lehet, hiszen egy 1-3 év közötti gyerek akár 2-3 órát is szívesen alhat délutánonként, a kislétszámú csoportok egyik előnye, hogy van rá bőven idő.

A rendszeres étkezés kialakítására is nagy figyelem jut, odafigyelnek rá, hogy a gyerekek minden étkezésnél egyenek, ha kell, segítenek nekik, ha önállósodnak, azt támogatják.

A Tappancs és NOOK családi bölcsikben családias körülmények között, kis létszámú csoportokban élvezhetik a gyerekek egymás társaságát, igazi, angol nyelvi közegben tanulják meg észrevétlenül a napi élet dolgait.

A betegségektől is kevésbé kell tartani, hiszen a kis gyereklétszám miatt itt kevesebb a járvány.

Érdemes 1-1 napot eltölteni a bölcsisek között, hogy lássuk a napi programjaikat, érezzük azt a könnyedséget, örömet, ahogy a picik élik meg a napjaikat. Ha nem maradnak kételyek bennünk atekintetben, hogy jó lesz-e a picinek a bölcsiben, akkor neki is és nekünk is sok örömet okozhatnak a közösségben töltött évek.